A saját készítésű esküvői dekoráció nehézségei

saját készítésű esküvői dekoráció

A lánykérést követően tele vagyunk izgalommal, sok esetben szinte rögtön megkezdődik az álmodozás, a tervezgetés és az esküvő szervezése is. Az álmokat gyakran szerte foszlatja az, amikor szembesülünk azzal, hogy mi mennyibe kerül. De ennek nem kell feltétlen így lennie. Ha valóban minőségit szeretnénk, egyedit, megismételhetetlent, sok virággal, stb…, akkor valóban egy költséges terület ez, mert bár egyes elemei külön-külön sok esetben nem jelentenek nagy költségeket, de össze adva már nagy összegre rúghatnak.

Egy jó dekoratőr csapat viszont abban is tud nektek segíteni, hogy az álmaitokról se kelljen lemondani és a költségekkel is benne tudjatok maradni egy tervezett kereten belül. Itt nagy jelentősége van a dekorációs tervezésnek is, amiben már szintén jó, ha van egy megbízható partner. Ezen a ponton felmerül az a kérdés is, hogy dolgozzunk-e esküvő szervezővel, vagy sem, de erre majd szeretnénk visszatérni egy másik blog bejegyzés kapcsán, mert nagy téma ez is és sok mindent érinthet. Most leginkább a mi „szakterületünkön” maradva járnánk körbe egy esküvő saját tervezésének, szervezésének nehézségeit és ennek vonatkozásait is.

csináld magad esküvői dekoráció

A dekorációval, virágdíszekkel kapcsolatban gyakran halljuk, hogy majd a pár vagy a hozzátartozók, barátok megcsinálják a díszítést, illetve saját kezűleg elkészítenek mindent vagy legalább is nagy részét beszerzik a dekor elemeknek. Ezzel alapvetően nincs is gond, hiszen sok az ügyes kezű, kreatív ara és szuper érzés az, amikor akár ilyen módon is részese lehetsz az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb terület alakításának. Ez így jól is van, viszont sok esetben a párok nem látják át a folyamatokat, nem ismerik a helyszínek „szokásait”, rutinjait, nem gondolnak arra, hogy ez szinte egy külön kis egyeztetést, szervezést igényel, amivel nagy nehézségek elé állítják saját magukat. Sok esetben mire ezzel szembesülnek, addigra elszaladt az az értékes idő, amit a dekoráció tervezésére, szervezésére, kivitelezésére fordíthattak volna.

Diy esküvői dekoráció

Az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes először átgondolni, hogy szeretnétek-e stresszelni a szervezés során, illetve az esküvő napján a kivitelezést illetően, vagy jobb, ha ehhez segítő kezeket vesztek igénybe. Mert nagyon sok feszültséggel járhat egy olyan területen mozogni, és mindenre kiterjedően gondolkodni és mindent figyelemmel kísérni, amit nem ismertek belülről és ráadásul egy olyan nappal kapcsolatban tenni mindezt, ahol szeretnétek, hogy az a lehető legtökéletesebb legyen, így itt az elvárások is magasabbak saját magatokkal és a párotokkal kapcsolatban is.

Esküvői terem dekoráció ötletek

Az előkészületek, dekorációs elemek kapcsán manapság nagy divatja van annak, hogy különböző külföldi oldalakról rendeljünk meg alapanyagokat, termékeket, ami ugyan sok esetben olcsóbb, de több esetben menet közben derül ki, hogy mégsem kifizetődő. Ez szintén feszültség forrás lehet például az időpontok kapcsán. Foglalkoztat a kérdés, hogy megérkezik-e időben a rendelt termék, vagy ha meg is érkezik, lesz-e még időd abból készterméket alkotni, vagy a rendeltetésének megfelelően elkészíteni, előkészíteni azt a bizonyos elemet. Az esküvőhöz közeledve ugyanis egyre több a feladat, legalább is sok esetben akkor is így érezzük, ha jól állunk a szervezéssel, ezért nem hiányzik ez a plusz faktor, amire külön figyelni kell. Ráadásul, ha már nem lesz időtök vagy energiátok, kapacitásotok megalkotni azt, amit szeretnétek, akkor meg kell, hogy rendeljétek egy hazai szolgáltatótól vagy cégtől azt az elemet, amit érint ez a nehézség és akkor tulajdonképpen a rendelt, alapanyagok kidobott pénzt jelentenek számotokra. Így se olcsóbb nem lesz az az adott elem és ráadásul még pluszban feszültség forrást is jelent. A másik gond az szokott lenni ezekkel a rendelésekkel kapcsolatban, hogy nem tudjuk kézbe fogni a terméket, nem tudjuk megnézni, megtapogatni, hogy valóban olyan-e, mint amire mi gondoltunk, így ha megérkezik, és mégsem tetszik, vagy a mérete, színe nem megfelelő számunkra, akkor vagy rendelhetjük újra, ami ismét lutri vagy az előbbihez hasonlóan kereshetünk itthon alternatívát, ami megint a költségeket növeli.

Esküvöi diszek

A másik gondot a dekoráció kivitelezése szokta okozni. Mielőtt úgy döntenénk, hogy az esküvőnk helyszínét magunk vagy barátaink, rokonaink dekorálják, érdemes utánajárni annak, hogy az esküvői helyszín milyen feltételekkel biztosítja a helyszín igénybe vételét, ugyanis a legtöbb esetben ez „húzza keresztbe a számításainkat”. Főleg ha több helyszínen történnek az események, mert akkor még ezeket is össze kell hangolni. Leggyakrabban hotelek esetében szembesülünk azzal, hogy előző nap nem mehetünk dekorálni, mivel a hotel étterem részét, ahol az esküvői vacsora zajlik majd, előző nap még használják, így az esküvő napjára maradna minden feladat, ami több szempontból is „cinkes”. Egyrészt a párnak ilyenkor már készülődnie kéne, főleg az arának hosszabb az ehhez szükséges idő, fodrászhoz, sminkeshez kell menni, vagy ha a helyszínen történik mindez, akkor is időben be kell ülni a szolgáltatók kezei közé és így pont az a személy esik ki a dekorálásból, akinek általában ez jobban szívügye. Ráadásul a vőlegény ilyenkor sokszor egyedül marad, és általában tanácstalanabb is a kérdésekben, mert a dekoros területen általában a menyasszony jobban otthon volt. Az ara pedig izgul, hogy minden rendben lesz-e. Vannak persze üdítő kivételek, de általában csak abban az esetben, ha ez nem váratlan esemény, hanem ezt előre egyeztette a pár a helyszínnel és az időpontokat ennek megfelelően előre jól kialakították. Ez is lehet azonban egy további probléma, mert nem biztos, hogy a folyamatokra szükséges idő intervallumokat jól be tudják „lőni”. Ha pedig mégis bevállalják ilyen feltételekkel is a saját kezű dekorálást, akkor feszültséget és kapkodást eredményezhet, hogy minden időben elkészüljön, minden a helyére kerüljön. Ezen egy egész stáb szokott dolgozni, hogy minden igényes és megfelelő legyen, a masnik szépen álljanak, stb… Ha magatokat mentesíteni szeretnétek és barátokat, rokonokat kértek fel erre, akkor szintén egy olyan fajta feszültség léphet fel, amit biztosan nem szeretnétek. Kifárad az örömanya, nem tud időben elkészülni vagy elég időt szánni a készülődésre, esetleg ingerült lesz, mert legszívesebben és legoptimálisabb esetben a lánya mellett lenne, nem pedig a teremben.

esküvői dekoratőr

A barátokkal kapcsolatban ugyan ez a helyzet, akik sok esetben bizonytalanabbak, ha kérdés merül fel, nem biztos, hogy mindent úgy tudnak megvalósítani, ahogy azt a pár elképzeli, még a legnagyobb igyekezetük ellenére sem. Hasonló gond is jelentkezhet, mint az örömanyáknál, mert akik közel állnak hozzátok és ezért rájuk meritek bízni a dekorációt, ők valószínű az esküvőn is szerepet töltenek be, koszorúslányok, tanuk, stb… lesznek, ezért számukra is fontos az idő tényező. A bizonytalanság, a félreértés persze előfordulhat egy szolgáltatói csapat esetében is, de ott nagyobb valószínűséggel jobban átbeszéltetek mindent előre, és nem hirtelen döntés következménye volt a megbízás, másrészt nekik már van rutinjuk, sok helyszínt ismernek is már, előre egyeztetik a kérdéses pontokat, mert tudják, mik lehetnek azok és ennek minden terhét leveszik a vállaitokról. Sok kellékkel rendelkeznek, ki tudják pótolni az esetlegesen hiányzó elemeket és a pluszok által még jobban hozzá tudnak járulni a nap sikerességéhez. Ha esetleg mégis valami nem tetszik majd a végeredményben, vagy valami nem jól „sül el”, akkor sem a barátokra, mamákra nehezteltek majd picit, hanem egy számotokra „idegen” emberre, cégre, ami sokkal jobb opció, mintha ugyan ez az érzés a szeretteid felé irányulna. Viszont ha kellő idő van biztosítva a részletek átbeszélésére, rugalmasak vagytok olyan kérdésekben, ami a dekoratőrtől független és nyílt, korrekt kommunikáció van köztetek, akkor ilyen kellemetlenség nem is szokott előfordulni.

excellent wedding designs

Végezetül még egy aspektus, ami miatt érdemes elgondolkodni azon, hogy inkább egy szolgáltatói csapatra bízzátok-e ezt a nagy feladatot. Ez pedig nem más, mint az, hogy ilyen esetben nem nektek kell szaladgálni mindenért, hogy minden rendben és időben a helyén legyen, és így nem megy el plusz idő ezzel, amit a nyugodt és higgadt készülődésre tudtok fordítani. Másrészt nem is biztos, hogy mindent össze tudtok megfelelően hangolni, és ez nem azért van, mert ügyetlenek vagytok, hanem azért, mert sok mindenre kell figyelni, sok szolgáltatót kell összehangolni, akár csak egy torta dekoráció kapcsán is. Ha ti szeretnétek díszíteni a tortátokat, akkor nagyon nem mindegy, hogy mikor érkezik a torta a helyszínre, lehet már fizikailag nem lesz rá lehetőségetek, hogy feldíszítsétek.

esküvpi dekoráció kellékek

Ha csak részben vennétek ki a részeteket ebből az izgalmas területből és a dekorációs elemek elkészítésében vállalnátok szerepet, de a kivitelezést, dekor építést egy profi csapatra bíznátok, akkor arra figyeljetek, hogy minden információ eljusson a dekoratőrhöz, tudja, hogy milyen és mennyi elemről van szó, amit ti készítetek és hoztok, ezekkel kapcsolatban mi az, amit tőle várnátok, hogy ő is tervezni tudjon, hogy továbbra is minőségi munkát tudjon végezni a ti megelégedésetekre.

Ez a pár dekorációs terület is mutatja, hogy komplett folyamat ez, sok mindenre kell figyelni, sok mindent össze kell egyeztetni és ez csak egy terület a sok közül, aminek szerepe van a nagy napotok felejthetetlenségében.

esküvői szertartás kellékek

És még nem is beszéltünk a hirtelen felmerülő nehézségekről, ami gyors döntést és gyors reagálást, valamint plusz időt igényel. Ilyenek például az időjárási körülmények, amiket nem tudunk befolyásolni. Ha kinti szertartást tervezünk és menet közben hirtelen elromlik az idő és egy „B” tervnek kell életbe lépnie, akkor már az is fizikai képtelenség, hogy ezt ti megoldjátok, a székeket, kinti dekort át tudjátok pakolni, mivel sok esetben ilyenkor már zajlik az esetleges templomi szertartás, vagy már teljes díszben várjátok az indulást. Vagy ha menet közben még nem látni, hogy megtartható-e kinn a ceremónia, de az égiek kegyesek és mégis megoldható ez a természetben, akkor szintén ez a helyzet, nem tudjátok már idő hiányában ezt kivitelezni, mert van, hogy szinte az utolsó pillanatban alakul így pozitívan az időjárás.

esküvői háttér bérlés

Nem véletlen tehát, hogy ez egy külön szakterület és ti is megérdemlitek, hogy nektek ne ezzel kelljen foglalkoznotok életetek egyik legszebb napján, hanem ti minden esetben ennek élvezői legyetek és ne fáradtan, kimerülten, feszültséggel és szorongással telve álljatok az igenek kimondása elé, mert ilyenkor idő mire felengedtek és így pont az igazán értékes pillanatokról maradtok le és érzelmileg nem tudjátok úgy megélni, ahogy kellene, vagy, ahogy szerettétek volna. Ha mindezek ellenére mégis ragaszkodtok a DIY dekorációhoz, akkor gondosan ügyeljetek a rendelkezésre álló idő és a dekoráció nagysága és bonyolultsága harmóniájára, hogy ne időhiány miatt kelljen lemondanotok egy-egy szuper elemről, tervről.

Ha amiatt választanátok mégis azt az opciót, hogy spóroljatok a költségeken, menet közben észre fogjátok venni, hogy nemhogy megtakarítotok, sőt sok esetben plusz kiadásokat is okoztok. Ezzel egy külön blog bejegyzésben majd szeretnénk foglalkozni, mert szintén érdekes téma és értékes információkat ad.

Esküvői fotós: Happy Moments Pictures
Happy Moments Pictures | Facebook

(Képek forrása Pinterest)

.