Őszi esküvők:

Egy esküvő minden évszakban csodás, de gondoljuk csak el, hogy a különböző évszakok milyen különös módon tudnak hozzájárulni ennek a nagy eseménynek a magasztosságához.

Gyertek most velünk egy izgalmas sétára a színek hangulatvilágába és nézzünk pár érvet is az őszi esküvők mellett.

őszi esküvő

Ősszel a napfény még kényeztet bennünket, lángoló sugarai lehetővé teszik számunkra akár a kültéri szertartást is, viszont nincs már az a nagy kánikula, ami megterhelné a meghitt perceket. A levegő kellemes, lágyan simogató, és finom illatával kísér Bennünket. Ez már önmagában hangulatossá teszi az őszi esküvőket, de emellett a színek játéka is varázslatos.

1

Ha behunyom a szememet egy erdei tisztáson találom magamat, ahol a fák között átszűrődő fény játéka magával ragad. Megannyi árnyalat hívogat, kéri, hogy kergetőzzünk és még csak választani sem kell közöttük, mert nagyon jól megférnek egymás mellett, sőt együttesen még lüktetőbbek. Ilyen visszafogott szín kavalkádban megnyugszik a lelkünk és kevesebb dekoráció is elegendőnek bizonyulhat az aktív színeknek köszönhetően. Egy ilyen különleges esküvőt egy különleges helyszínre álmodnék leginkább, akár egy vadászházba, ami a tisztáson tartott ceremónia után a vacsora és mulatság helyszínéül szolgálhat.

2

3

A hangulatot kiemelhetjük sok gyertyával, mécsessel és kültéri fénysorokkal is. Ilyenkor már hamarabb sötétedik, több olyan eseményt tudunk beiktatni az esküvőbe, amiknek ez jó alapot biztosít. Ilyen akár egy csillagszórós nyitótánc, de ha a tortavágást hoznánk előbbre, az is kikerülhet a szabadba, amit a sötétben sok gyertyával, lámpással igazán különlegessé tehetünk.

4

5

Ősszel már számos olyan természeti kincs is rendelkezésünkre áll, amivel még különlegesebbé tehetjük a Nagy Napunkat. Ilyenek a termések, bogyós növények, dísztökök és a színes levelek. Előbbiek szintén jól mutatnak egy erdei, vagy vadászházas környezetben, az utóbbi pedig akár egyedi vendégkönyvként is szolgálhat. Nem beszélve a dísztökökről, amik igazán különleges asztaldíszeket eredményeznek.

6

Ami még az őszi esküvők mellett érvként szólhat az az, hogy esetlegesen könnyebben tudtok időpontot foglalni a kiszemelt helyszíneteken, mivel ez az időszak esküvői szempontból már nem annyira felkapott és emiatt akár kedvezőbb költségekre is szert tehettek.

Ha pedig tematikát adnátok esküvőtöknek, erre is szuper az őszi időszak. Ha vagányak és bevállalósak vagytok, akkor ebben az évszakban egy igazán hangulatos fesztivál esküvőt is megálmodhattok.

7

Ezt az írásunkat a WOW – weddings of wonder oldalán is olvashatjátok: http://www.weddingsofwonder.hu

(Képek forrása Pinterest)